Call Of Duty

Az emberiség történelmének második világégését feldolgozó programokból az utóbbi években Dunát lehetne rekeszteni. A számítógépes szórakoztatásban mindig is elsődleges témaként szereplő történelmi korszak azonban az elmúlt 3 évben éli reneszánszát. A belső személyű lövöldék egyik legjobb darabjaként számító Medal of Honor hozta meg az áttörést, melynek eredményeképp szinte minden hétre jut egy II. világháborús program. Az említett 2001-es MohAA-t elkövető személyek most látták elérkezettnek az időt egy nemhivatalos folytatás elkészítésére. Vajon sikerült-e nekik újra véghez vinniük azt, amit két évvel ezelőtt?

Semmiképp sem mehetünk el szó nélkül a már harmadszorra emlegetett Medal of Honor mellett. Az előd filmszerű hatásával, brilliáns hangulatával büszkélkedhetett, s ezen tulajdonságai klasszikus státuszba emelték. Azonban semmi sem lehet tökéletes, az igen gyorsan unalomba fulladó játékmenet számtalan játékost elriasztottak a végigjátszástól. Az immáron az Activison égisze alatt Infinity Ward kódnéven dolgozó csapat tanulva hibáikból egy újabb klasszikus készítésén munkálkodtak az elmúlt egy/másfél évben. Az első képek láttán erősen felhúztuk a szemöldökünket, a mozgóképes anyagok érkeztekor remegni kezdett a kezünk, míg a demonstráció felbukkanása után nem találtunk szavakat. Az emberek milliónak életét követelő húsdarálót eleddig még soha sem sikerült ennyire "hangulatosan" életre kelteni, márha beszélhetünk ún. hangulatról egy érzelemmentes és értelmetlen mészárlás közepette. A bakák között uralkodó zűrzavar, a folyamatosan kerepelő légvédelmi és tüzérségi ágyúk hangja, az ellenséges katonák üvöltözése sokkolóan hat.

A történet a D-nap eseményeit dolgozza fel, azon belül is a szárazföldi harcokat. Akik arra számítottak, hogy a feltúrbózott engine hajtotta programban újra átélhetik a partraszállás horribilis eseményét, sajnos el kell, hogy keseredjenek: ugyan a normandiai invázió ezúttal nem tűnik fel, mégis lesz egy hasonló körülmények között lezajlott esemény - Sztálingrád ostroma. Azonban ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe, haladjunk szépen, sorjában.
Történetünk kezdetén az amerikai hadsereg kötelékében harcoló Martin közlegény hányattatásaiban vehetünk részt. Egy elhibázott ejtőernyős akciót követően egyedül, társak nélkül érünk földet. A feladat kezdetben egyszerűnek látszik: meg kell találnunk a szakasz többi tagját, majd végre kell hajtanunk a ránk oszott feladatot. Minden egyes misszió előtt a MohAA-ból ismerős eligazításon veszünk részt, ahol a főbb célpontok megismerése mellett a háború menetéről is információkat kaphatunk, így mindig tudni fogjuk, hogy pontosan mi is a küldetés célja.
A kezdeti könnyed friccírtást követően egy jeladó elhelyezésével beindul az igazi akció: az éj leple alatt szövetséges repülőkből kiugró baráti csapatok támogatását élvezve elkezdődik az, amelyet egyesek háborúnak neveznek...

Három népcsoport katonáinak oldalán küzdhetünk majd a náci csapatok ellen, az említett Martin közlegény hányattatásait végigküzdve előbb a brit SAS egységbe, később pedig a Sztálingrád visszavételéért harcoló szovjet csapatok közé kerülünk. Mindhárom oldal gyökeresen eltérő küldetéseket hajt végre, így eltérő harcmodor szükségeltetik ezen missziók végigviteléhez. Míg az amerikaiak egyszerű "megyek előre és lövök" taktikát preferálják, addig a britek a jól megszervezett, precíz akciókat részesítik előnyben. A szovjet harcmodort azt hiszem nem kell ecsetelnem, a "sok lúd disznót győz" alapon harcoló ruszkik viszik a prímet. Többek között részt veszünk majd szabotázsban, ostromban, a Nagy Szökésben látott táborból történő túszmentésben, autós üldözésben, kémkedésben, sőt, a végjátékban még egy tank ülésébe is bepattanunk. A változatosságra tehát nem lesz panasz, az elődtől eltérően így egyetlen percre sem fullad unalomba a játék.

A legnagyobb újítás kétségtelenül a csapattársak előtérbe helyezése. Társainkkal vállvetve küzdve egy olyan élményben lesz részünk, mellyel eddig talán csak a többjátékos opcióval felvértezett programok büszkélkedhettek. A minket körülvevő bakák nem agyatlan golyófogók: fedezékbe húzódnak, kihasználják a terepviszonyokat és csapatban támadnak. Sebesült bajtársaikat olykor-olykor biztonságba menekítik, össztűz esetén pedig lehasalnak. Azonban az ellenfélként szereplő németeket sem kell félteni, taktikázva és könyörületet nem ismerve harcolnak. Előszeretettel futnak erősítésért és igen sokszor kihasználják a kézigránát áldásos hatását. Néha bizony még figyelemelteréssel is próbálkoznak így ne lepődjön meg senki, ha a semmiből néhány fricc kerül elő.

A küldetések változatosságának hála a harctér is igen vegyes összképet mutat: megfordulunk majd francia kisvárosban, hó födte erdőben, a földig rombolt Sztálingrádban és számtalan egyéb helyen. A terep adta viszonyok nem csak dekoratív célt szolgálnak, egy-egy házba menekülve felkészülhetünk a harcra, vagy épp megszabadulhatunk a bennünk lévő ólom mennyiségétől. Sajnos itt szembe találkozunk a program legillúziórombolóbb részével: a gyógyító csomagokkal. Az életerő helyreállítására szolgáló pakkok hanyag eleganciával elszórtan hevernek a földön, így egy-egy szorultabb helyzetben alig pár lépést megtéve újult erővel folytathatjuk a csatározást. Szerencsére a legnehezebb fokozaton játszva ez nem jelent problémát, lévén ezen csomagok rejtélyes módon egyetlen pályán sem lesznek megtalálhatóak.

A fegyverarzenál igen impozáns: a legnevesebb brit, amerikai, orosz és német csúzlik mind-mind feltűnnek útunk során. Az egyszerű pisztolyoktól kezdve a gépfegyvereken át a páncélökölig minden gyilkolásra alkalmas eszköz képviselteti magát. Ezek hatékony kombinálásával a legszorultabb helyzet sem okoz majd problémát. Amennyiben mégis, úgy ad1: tessék lőszeres ládát találni, avagy az elhullott bajtársaktól elvenni a múniciót. Ad2: végszükség esetén senki se legyen rest felkapni az ellen hullája mellett heverő eszközt. A lőfegyverek mellett számtalan robbanóeszközt találhatunk majd, ám ezekkel érdemes vigyázni: amennyiben túl közel vagyunk a robbanáshoz, úgy a körülöttünk létező világ elhomályosul, a hangok eltompulnak. Minden egyes apró mozdulatra elmosódik a kép, így érdemes kivárni, míg a detonáció hatása elmúlik.

A látványvilágról a lassan 4 éve szolgáló Quake 3 motor gondoskodik. A srácok most már tényleg a végletekig toldozták-foldozták az engine-t, ennél többet sajnos már lehetetlen kihozni a cuccból. A sokkal részletesebb karakterábrázolás mellett végre megjelentek a dinamikus fények és árnyékok, a robbanások és a tűz megvalósítása pedig páratlan. Ugyanez elmondható a víz megjelenítéséről is, az életet adó nedű első megtekintése után szívesen elmerültem volna a pixel shader által életrekeltett habokban. A küldetéseknek hála a helyszínek igen változatosak, soha sem fogunk két ugyanolyan kinézetű szobába, épületbe botlani. A designerek kétségtelenül Sztálingrádon dolgoztak a legtöbbet, a szinte porig rombolt város sokkoló és egyben lenyűgöző képet mutat. Az utcákat és az alig álló házakat náci katonák és orvlövészek tartják uralmuk alatt, a parton pedig MG42-es fészkek gondoskodnak a populáció létszámának drasztikus lecsökkentéséről. Egyedüli negatívumként a társak és az ellenfelek suta mozgását lehetne felhozni.

Összeségében meg vagyok elégedve a Call of Dutyval. Szinte minden szempontból felülmúlja elődjét, a küldetések változatossága és a filmszerű akció kellemes elegyet alkot. Mert bizony ez egy akciófilm, méghozzá csonka: a relatíve rövidke játékidő mindenképp folytatásért kiált.